avagy: a jó pap holtig tanul, a magamfajta boldog tanár meg a megboldogulásig :) Imádok képzésekre járni. El sem tudom mondani, milyen nagy élményt jelent, amikor egy-egy konferencián, workshopon, vagy  tréningen  a tudást, a kreativitást, a szellemet máshol el nem érhető koncentrációban…

avagy Lehet, hogy nem is a te tárgyad most a legfontosabb dolog az életükben? Sőt, horribile dictu, lehet, hogy nem is az iskola most a legfontosabb dolog az életükben? Nem, nem, nem! Az ki van zárva! Vagy mégis lehetséges? Egy korábbi bejegyzésemben adósod maradtam a tanári…

És végül egy kérdéspiramis. Ezek a kérdések segítenek nekem abban, hogy a tanulási folyamat összes lépcsőjét végigjárjuk szépen, fokozatosan, míg a legalsó szinttől, a tudástól eljutunk a legfelsőig, az értékelésig.

avagy: a gasztrokudarc két tanulsága Egy: A hortobágyi húsos palacsinta, amely ugyan autentikus japán ételnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, remekül meg tudja menteni a legreménytelenebbnek látszó helyzetet is. Kettő:

avagy: az axióma próbája a főzés Történt egyszer, hogy kedves ismerőst vártam vendégségbe. Mivel tudtam, hogy rajong a japán konyháért, gondoltam, meglepem egy komplett japán vacsorával.

avagy: akkor most hogyan is tanítsak úgy, hogy megértsék? Ahogy az előző posztból kiderült, már nagyon tudatosan törekszem arra, hogy a tananyag nehézségét a diákok szemszögéből ítéljem meg, és hogy a tanítási folyamatot is az ő tempójukhoz igazítsam.

avagy: lehet, hogy a tárgyadat nem is olyan könnyű megérteniük?  Nem, nem, nem! Az ki van zárva! Vagy mégis lehetséges? Nemrégiben hasított belém a felismerés, hogy én tulajdonképpen jelentős hátrányokkal kellett, hogy megküzdjek a pályám során.

  Kedves Olvasóm! Én egy boldog tanár vagyok. Ezt fontosnak tartom leszögezni. Na nem mintha úgy gondolnám, hogy ez a tény önmagában túl nagy hírértékkel bírna, de kezdetnek talán elég provokatív. Vagy inspiratív. Kinek-kinek vérmérséklete szerint. Igen, bevállalom. Tanár vagyok és boldog. Sőt.…