Én egy boldog tanár vagyok. Ezt fontosnak tartom leszögezni. Na nem mintha úgy gondolnám, hogy ez a tény önmagában túl nagy hírértékkel bírna, de kezdetnek talán elég provokatív. Vagy inspiratív. Kinek-kinek vérmérséklete szerint.
Igen, bevállalom. Tanár vagyok és boldog. Sőt. Boldog vagyok, mert tanár vagyok. Azért még mielőtt rémülten rámcsapnád a laptopod tetejét, nehogy kifolyjon a sorok közül a sok szirup, szeretnélek megnyugtatni, hogy az elkövetkezőkben szigorúan szakmai, ámde nem titkoltan motiválónak szánt gondolataimat fogom ezúton világgá kürtölni.
Tarts velem, ha kíváncsi vagy, mi az, ami miatt minden reggel izgatottan „rakom össze” a táskám, mosolyogva megyek be a suliba, és a napok nagy részén mosolyogva is jövök ki belőle.
Immáron 33 éve. (Ha most esetleg elkezdtél fejszámolni, adalékul közlöm, hogy ezek a nettó tanári éveim. A saját diákéveimet sajnos nem tudom ideszámítani).
Háttérinfóként még az is idekívánkozik, hogy ez a bizonyos suli egy teljesen hétköznapi, átlagos vidéki középiskola.
33 év, rengeteg tanulás, fejlődés, találkozások nagyszerű emberekkel az életben, szakkönyvek lapjain és a virtuális térben, rengeteg aha-élmény. Ezekről szeretnék írni.
Lesz szó egy-két életbölcsességről – csak hogy egy kis trendi new age cuccot is belevigyek-, de leginkább nagyon gyakorlati, a mindennapjaink során előforduló kihívásokról és az azokra adható illetve az általam adott válaszokról.
Megtisztelnél, ha a pedagógiai vagy esetleg életvezetési ötleteimből te is merítenél. Örülnék, ha te is fel tudnád használni azokat a forrásokat, programokat, amiket majd belinkelek.
Mindenekelőtt azonban azt szeretném, ha jobb kedvre derülnél, amikor a posztjaimat elolvasod, és szeretném, ha hinnél benne, hogy tanítva tanulni az egyik legjobb dolog a világon.
