2019. feb 17.

Szeretheti-e a panda a szakét? 1. rész

írta: h.orsi
Szeretheti-e a panda a szakét? 1. rész

krokusz.jpg

  • avagy: akkor most hogyan is tanítsak úgy, hogy megértsék?

Ahogy az előző posztból kiderült, már nagyon tudatosan törekszem arra, hogy a tananyag nehézségét a diákok szemszögéből ítéljem meg, és hogy a tanítási folyamatot is az ő tempójukhoz igazítsam.

Ennek a mikéntjét fogom most részletezni ebben a négyrészes bejegyzésben.

Van néhány axiómám, amelyekre a tanári munkámat alapozom:

A tanóra célja, hogy ott tanulás folyjon. Mármint hogy nem a tanítás az elsődleges cél. (Ez olyan evidens, hogy röstellem is leírni, de nekem időbe tellett, míg ez tudatosult bennem. Pályakezdő koromban ugyanis azt hittem, akkor leszek jó tanár, ha minél gazdagabb módszertani eszköztáram csillogtatásával le tudom nyűgözni a tanulókat.)

A diákot tanítom, nem a könyvet. Ezt mondjuk, szerencsére, mindig is így gondoltam :)

Soha nem feltételezhetem, hogy egy adott osztály rendelkezik egy közös, mindenki által egyforma mértékben hordozott tudással, amire egyformán emlékeznek is.

Természetesen  egyszerűbb lenne úgy órára készülni, ha rendelkezne, de akkor  hol maradna az izgalom, amit a lázas kutakodás okoz: hogyan tudnék egy feladatot ezerféleképpen differenciálni, hogy mindenki tanulási szükségleteinek és igényeinek megfeleljen?

Nem a tárgyamból tehetséges, jól teljesítő diákhoz mérem a csoport szintjét. Belőlük ugyanis általában sokkal kevesebb van egy csoportban, mint kevésbé jól teljesítőből.  A szép kihívás ez utóbbiakat megtanítani. És igazából ez az, ami az én  tulajdonképpeni  dolgom.

Legyünk őszinték: egy tehetséges diákot megtanítani valamire, ami könnyen megy neki, és amúgy is érdekli, nem nagy kunszt. Ha vicceskedni akarnék, azt mondanám, vele kapcsolatban  inkább  arra kell törekednem, hogy ne ártsak neki.

Az órára tehát az adott osztályból készülök fel, és nemcsak az anyagból.

Ha egy csoportnál „hiányoznak az alapok”, az bizony nagyon kellemetlen tud lenni, de ez még nem jogosít fel arra, hogy lemondjak a tanulókról. Könnyű lenne arra hivatkozni, hogy általánosban/otthon/a másik órán / stb. nem tanították meg nekik. Ha valaki más nem tanította meg nekik, akkor éppen én vagyok az a szerencsés, aki ezt most megteheti.

Tanulás csak akkor következhet be, ha a tanuló

  • motivált

  • kellő mélységben megérti az anyagot

  • berendszerezi azt az agyában meglévő ismeretek közé

  • annyit ismétli, hogy azt az agya fontos információként ismerje fel, és ezért szükség esetén fel is tudja idézni

Az alapoktól kiindulva, módszeresen egymásra építve, többek között Bloom taxonómiáját alkalmazva tervezem meg a tevékenységeket, hogy a végén valódi „megtanulás” következzen be. 

A következő részből kiderül, kiállják-e az axiómáim a főzési próbát!

Szólj hozzá